Sipos Dorka márciusi beszámolója

Az új időszak kicsit máshogy vette kezdetét, mint azt terveztük. A Covid-helyzet romlott, aminek következtében rövid időre saját biztonsági meggondolásból néhány szolgálat kiesett a heti programból, majd ezek után megbetegedtünk, és a többiek védelme érdekében tartottunk karantént. Ettől függetlenül nem voltak eseménytelenek az elmúlt hetek sem. San Pedro az út bizonytalansága miatt egyelőre nem működőképes, […]
Sipos Dorka januári beszámolója

Egy sűrű időszak ért véget decemberrel, amikor nagyon sok különböző élményen és helyzeten keresztül Isten áldását élhettem meg nap mint nap. Hálás vagyok minden támogatásotokért, legyen az imádságbeli, lelki vagy anyagi! Ezek nyomán közös missziónak vagyunk részesei, amiért nem győzök elégszer köszönetet mondani! Remélem, hogy jól vagytok, szívesen hallanék felőletek, hogy mi újság felétek. Ahogy […]
Sipos Dorka decemberi beszámolója

Nagy élményünk volt az elmúlt hónapban a Pimampiroi gyülekezet 1 éves évfordulójának ünneplése is. Majdhogynem esküvői szintű díszítés és programösszeállítással készültek a helyi gyülekezetek az újdonsült közösség tiszteletére. A következő nagyobb eseményünk az összes misszió által alapított gyülekezet ifijének tartott közös ifinap volt. A pandémia után hatalmas dolog volt, hogy több, mint 150 fiatal gyűlt […]
Sipos Dorka novemberi beszámolója

Az őszi levelek elszíneződése és lehullása helyett itt az esős időszak érkezett meg. Majdnem minden délután hosszabb, vagy rövidebb zápor érkezik.. Ez azonban nem akadályozza a kültéri és beltéri programokat. Az elmúlt pár hétben különböző feladatok és extra események miatt hihetetlenül besűrűsödött az életünk. Egyre több lehetőségünk van a helyiek mindennapjait megismerni, az életkörülményeiket testközelből […]
Sipos Dorka 3. beszámolója Ecuadorból

Az elmúlt időszakban elkezdődtek a normális hétköznapok, egyre több szolgálati hely is beindult és összességébe véve nagyon áldott heteket töltöttünk el együtt a csapattal. A heti program kezd beállni, ami heti kétszer nyelviskolát, 2 napot San Pedróban (ifi + gyerekklub), egy teljes napot Atuntaquiban (istentisztelet + ifi), valamint egy gyerekklubot és házikört La Calerában foglal […]
Sipos Dorka újabb beszámolója Equadorból

Kihasználva a szabad délelőttömet, kicsit részletesebb leírást adnék a környékről, az emberek életmódjáról, a mindennapok helyszínéről.
Sipos Dorka Impact-es kiküldöttünk beszámolója Equadorból

Ma pontosan 2 hete indultunk útnak Frankfurtból az akkor elképzelhetetlenül messze lévő Ecuadorba.