Sipos Dorka márciusi beszámolója

Az új időszak kicsit máshogy vette kezdetét, mint azt terveztük. A Covid-helyzet romlott, aminek következtében rövid időre saját biztonsági meggondolásból néhány szolgálat kiesett a heti programból, majd ezek után megbetegedtünk, és a többiek védelme érdekében tartottunk karantént. Ettől függetlenül nem voltak eseménytelenek az elmúlt hetek sem.

San Pedro az út bizonytalansága miatt egyelőre nem működőképes, ezért La Calerában és Atuntaqui-ban igyekszem aktívan jelen lenni. Atuntaquiban megtartottam az első spanyol ifi áhítatomat, majd nem sokra rá a most kezdődő lánykörünkben a bevezető igei üzenetet. Ez a lány klub Faihtel együtt volt a szívünkön, ugyanis a lányok az ifiből hiába vannak “keresztény környezettel” körbevéve, hiányzik a személyes meggyőződés és elköteleződés. Mindenképpen gondolhattok ránk, hogy szeretettel és bölcsességgel tudjuk őket elérni. Az atuntaqui gyülekezetből is voltunk még házi kör látogatóban, valamint egy kedves idősebb presbiter születésnapját megünnepelni. Hálás a szívem, hogy itt most végre a karanténunk után újra aktív lehetek, és a gyerekistentiszteletben is a kisebbekkel részt vállalhatok. A helyi misszionárius család pedig még mindig lelki felüdülési helyem, jó volt újra együtt lenni a hosszabb szünet után.

La Calerában is sikerült házi kiscsoportokat meglátogatnunk, ahol mélyebb belátásunk nyílt a helyiek életkörülményeibe – egyetlen szobában élő család, ahol a konyha, a 2 ágy (a 6 fős családnak), az összes iskolai, konyhai és munkás felszerelés és hozzávaló egy kis helyiségben található meg… Felnőttek, akik gyerekekhez hasonló módon füzetke segítségével ismerkednek meg a hittel, illetve fiatalok módjára élvezik a játékokat. Itt is élvezem, ahogy egyre jobb kapcsolat épül ki az indián gyerekekkel, valamint a helyi szolgálótársakkal. Ebben a gyerekklubban is megvolt az első történet mesélésem, amiért Istené a dicsőség!

A karantén, kevesebb program előnye volt, hogy tudtunk a csapatra koncentrálni, igazán jó beszélgetésekkel, játék estekkel, filmekkel. Hatalmas hála, hogy az összezártság nem nehézségeket jelentett, hanem nagy áldást!

Születésnapokat ünnepeltünk még gyakran, a csapatból és a misszionáriusok köreiből – itt perui beütések, gyerekprogramok és németes grillezés örvendeztet bennünket.

Az elkövetkezendő hétvégén két ifi tábor jön, ami miatt nagyon izgatottak vagyunk. További kapcsolat-kiépítések, mélyítések állnak előttem, valamint egy egyre sűrűbb heti beosztás. Köszönöm, ha ezekben gondoltok rám, illetve a mindemellett futó jövőbeli terveim végiggondolásában!

Leave a Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Scroll to Top